27/08/2026
Makai Angéla
A krízised a lehetőséged
Akkora klisének hangzik elsőre, hogy már bosszantó.
Pedig így van.
Sőt hozzátenném mostmár azt is, minél nagyobb a baj, annál nagyobb a lehetőség.
Mostantól gondolj ezekre a helyzetekre úgy, mint a saját aranybányáidra.
Természetesen nagy a kockázat. Minél nagyobb a feladat, annál rizikósabb, hogy vajon meg tudod e oldani. De, ha ha sikerül - márpedig sikerülhet- akkor az nagyon sokat adhat.
Sokszor csak utólag derül ki, mekkora kegy is volt ez.
Elmesélem, nekem, hogy lett ilyen fontos az idegrendszer, a nyugalom, az egészséges határok és az öngondoskodás.
Húszas éveim eleje, úgy néz ki minden klappol. Egyetemre jártam, szerelmes voltam, nem mondanám, egy hiányt szenvedtem. Élveztem a suli melletti munkámat és imádtunk szórakozni. Nagy társaságok és állandó pörgés.
Megtetszett a jóga, gyakorolgattam, közben úgy éreztem kimaxolom az életet. És azt is éreztem, hogy nem kellenek szabályok. Igazából mindent lehet, nincs szükségem rájuk.
A dietetika is alakult, az étrendekre úgy gondoltam, hogy nem nagy extra betartani. Nem értettem miért vagyunk úgy fenn akadva ilyeneken, mint az étrendi változtatás, amikor ennél egyszerűbb nincs is. Csak fogod magad és másképp eszel.
Öngondoskodás? Rutinok? Jó kis időtöltésnek éreztem őket. Valaminek, amivel unalmamban elszórakozhatok.
Aztán ugye, csak megérkeztek az első pofonok.
A makulátlan bőröm gyulladt lett. Akné, kiütések és hegek. Főleg az arcomon. Nem mondanám, hogy nagyon magabiztos lettem tőle.
Az emésztésem, ami addig mindent megoldott, nem nagyon tudott megküzdeni, se a tejjel, se a tojással, se a gluténnal.
Ezt persze, még hónapokig tagadtam, mert azt mondogattam, hogy na aztán az nem lehet, hogy pont majd nekem legyenek ételintoleráns tüneteim. Biztos, hogy nem. Ez a hozzáállás természetesen nem javított a helyzeten.
A pihenőnapok nélküli, hónapok… vagy inkább évek csak kopogtattak tovább a tünetekkel.
Felborult az alvásom is. (Ma visszatekintve, ez volt az egyik első pont ahol hibáztam, mégis, csak nagyon későn esett le, mennyire fontos.) Már nem tudtam a szorongástól hajnali 1-2 előtt elaludni és ettől függetlenül reggel indult a napom, úgyhogy vagy így, vagy úgy 5-6 óra között felkeltem és elindultam.
Egy idő után ez tovább fokozta a szorongásos tüneteket. Romlott a teljesítményem és nem szívesen jártam társaságba.
Pánikrohamok?! Azt hittem rá, hogy valami vicc. Hát megérkeztek azok is.
És akkor ott álltam, - vagy hát voltam valahogy - 26 évesen, hogy ez most itt mi?! Fizikailag nem vagyok jól, mentálisan meg még annyira se.
Még mindig nem vettem elég komolyan, úgyhogy a pofonok csak érkeztek szépen sorban. Ráment a párkapcsolatom, a munkám és családi tragédiák következtek. Huszonpár évesen nem erre számítasz. Kb itt volt az, ahol azt mondtam, hogy valami történjen, mert ez már nagyon súlyos.
Úgyhogy nagy keservesen arra jutottam, hogy most meg kell keresnem a fonal végét és felgombolyítani életem sztoriját, különben a következő akármennyi évemet ebben az “idillben” fogom majd eltölteni.
Kezdett kiviláglani, hogy azok a bizonyos elvek, ami mondjuk a jógában a Jama és Nijama, nem az unalom szüleményei, hanem mondjuk alapvetések egy normális élethez. Elkezdtem akarni szebben élni és jobb emberré válni. Azért, ez nem mindig egyszerű, na.
Rohadt nehezen indultam el és hosszú ideig tartott rájönnöm, mit jelent a lépésről lépésre, az erőt gyűjteni és, hogy a mikrobiom mekkora hatalommal bír, nem csak a beleimben, de a bőrömön is. És nem csak fizikailag, hanem mentálisan is.
A terápiás munka nem tartozott a legfinomabb falatok közé, főleg az elején. Ma már erről is úgy gondolkodom, minél kellemetlenebb a meló amibe belemegyek, annál kellemesebb a végeredmény.
Következett az is, egy valahogy rendbe kellett szedni a napi rutinomat. Had ne mondjam, a szigorú szabályok nagy kedvenceim, úgyhogy könnyen ment. Csak viccelek.
Ez az időszak megadta a gyakorlatot a dietetikai tanulmányaim mellé. A-Z-ig átláttam végre, milyen nehézségekbe ütközök, ha a rossz szokások vannak túlsúlyban és valahogy mégis, rendszert kéne váltani.
Mivel az összes szakorvosi rendelésen jártam már, és a gyógyszerek meg a kencék magukban semmit nem oldottak meg, előkerültek a napi öngondoskodó rutinok is. Tisztítási technikák, légzés, masszázs, idegrendszeri állapothoz igazított gyakorlás.
Ma, ha visszanézek végtelenül hálás vagyok ezért az időszakért. Másképp nem szereztem volna meg ezeket a tapasztalatokat és nem változott volna ekkorát a személyiségem. Az itt szerzett tudással és tanult eszközökkel, ma képes vagyok másokat is átsegíteni ezeken a helyzeteken.
Nekem is fogták a kezem, amíg megtanultam járni. Neked sem kell egyedül megoldani mindent, de segítséget kérni és felismerni csak Te tudsz.
Szeptembertől találkozhatunk Pécsen is az Inner Arcanum Életmód Központban.
Szeretettel várlak,
Angéla
