Hírös Agóra Ifjúsági Otthon

Hírös Agóra Ifjúsági Otthon Koncertek, alkotói klubok, tanfolyamok, szakkörök, képzések, táborok, irodalmi estek, zenés esték. Kitárjuk a világot. KIO Vakáció

Nem napközi.

Az ajtón innen

Tevékenységünkkel segítjük, támogatjuk, kiegészítjük a kecskeméti nevelési és oktatási intézmények munkáját. Képességfejlesztő, tehetséggondozó, ismeretterjesztő foglalkozásaink a műfajok széles palettáját kínálja óvodás és iskolai csoportoknak. Tanfolyamaink, szakköreink, képzéseink délutáni szabadidős tevékenységeket nyújtanak a 6-18 éves, valamint a felnőtt korosztály számára egyaránt. Intézményük számos műhely, művészeti csoport, öntevékeny közösség otthona, ahol koncertek, bemutatók, alkotói és irodalmi estek keretében közönség előtt be is mutatkozhatnak alkotók, zenészek, színjátszók, művészek és művészjelöltek. Kiválóan képzett szakembereink otthonosan mozognak minden területen, legyen az dráma- és színjátszás, vizuális és kézműves foglalkozás, néphagyományok felelevenítése, természetismereti foglalkozás, vagy akár zene, sport, egészség. Rendszeres eseményeink: Kecskemét Fringe, Doromb Fesztivál, MOZAIK, Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó, Versmondók Találkozója. Aki egyszerűen csak a helyét keresi, és egy közösség hasznos tagja szeretne lenni, várja a KÖZ-tér, a fiatalok szabadon látogatható találkozási pontja az épület hangulatosan kialakított pinceklubjában. Az Otthon mozi

A 85 éves filmszínház vidéki art mozi hálózat jelentős intézménye, de kínálatában szerepelnek a közönségfilmek is. Ezáltal Kecskeméten a lehető legszélesebb közönséget tudja kiszolgálni. Filmkínálata tartalmas kikapcsolódást nyújt az igényes filmek és a könnyedebb alkotások kedvelői számára egyaránt. Filmklubok, közönségtalálkozók, családi vetítések teszik még színesebbé a kínálatot. Ám az Otthon mozi nem csupán filmszínház, hanem több funkciós mozi- és színházterem. Egy komplex művészeti központ, mely többféle műfaj, művészeti csoport bemutatkozásának színtere. Így a vetítéseken túl kamara előadásokat, hangversenyeket, koncerteket is láthat az ide betérő vendég. Az ajtón túl

Kívül tágasabb. Ám ez esetükben nem azt jelenti, hogy kitessékeljük látogatóinkat, inkább arról szól, hogy más helyszíneken is várjuk őket. Amire a falakon belül nincs lehetőség, megvalósítják azokon kívül. Külső helyszíneik ugyanúgy szerves részei a Kecskeméti Ifjúsági Otthonnak, mint a termek, műhelyek, előadók. Ilyen az Otthon mozi, Parádfürdői Ifjúsági Tábor és az Erdei Iskola. A Parádfürdői Ifjúsági Tábor és az Erdei Iskola

Táborunk a Mátra északi lábánál, az Ilona-patak szurdokvölgyében (Bükki Nemzeti Park Mátrai Tájvédelmi Körzet) 4,3 hektáron fekvő tábor nyáron az alkotókat és természetjárókat várja, év közben erdei iskolai, turisztikai és üdülő programok számára biztosít lehetőséget. A csodálatos hely, mely a nyári hasznosítás mellet év közben turisztikai táborként is üzemel, egész évben várja a természet kedvelőit, a nyugodt kikapcsolódásra vágyókat. Az Erdei Iskolában komplex erdei iskolai programokat kínálunk a Mátrában 3-4. osztályosoknak (Az Ilona-Völgy kincsei) és 5-6. osztályosoknak (Hegyen-völgyön patak mentén a Mátrában), valamint 2 napos osztálykirándulások szervezését is vállaljuk parádfürdői szállással. Ezáltal iskolai munkát segítő, kortárs közösségeket támogató és a családos művelődést segítő helyszínt biztosítunk - festői környezetben. IDŐSZAKOSAN, MÉGIS RENDSZERESEN

Továbbképzések

Drámapedagógiai képzések és módszertani rendezvények Ifjúsági szakemberek számára. Annál sokkal több. Túl azon, hogy a gyermekek nálunk biztonságban vannak, míg szüleik dolgoznak a nyári szünidőben, számos érdekes foglalkozást és élményt kínálunk a napközi jellegű kecskeméti, és több napos, teljes ellátást nyújtó parádfürdői táborokban.

KEZITCSUKÁLOM, indul a Vándorbot Bábcsoport toborzója! 🎭Szereted a meséket? Szívesen készítenél saját bábokat, és még sz...
04/09/2026

KEZITCSUKÁLOM, indul a Vándorbot Bábcsoport toborzója! 🎭

Szereted a meséket?
Szívesen készítenél saját bábokat, és még szerepelni is szeretnél?

Akkor a Vándorbot Bábcsoportban a helyed!

Mivel találkozhatsz foglalkozásainkon?
🪡 különböző típusú bábok készítésével,
🎭 bábmozgatás fortélyaival,
🗣️ beszédtechnikai gyakorlatokkal,
🌟 fellépésekre, bábos találkozókra való készüléssel.

A csoport tagjai a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon, kecskeméti iskolák rendezvényein és bábos találkozókon is bemutatkozhatnak. A Vándorbot Bábcsoport korábbi eredményei pedig önmagukért beszélnek: országos fesztiválokon több különdíjat, ezüst- és arany minősítést is szereztek. 🏆

Első találkozás: 2026. szeptember 29. 17:00 | Hírös Agóra Ifjúsági Otthon
Díja: 20 000 Ft/félév

Fontos! Az első alkalomra készülj egy verssel, meserészlettel vagy énekkel!

Szakkörvezető: Szirtes Józsefné, bábjátszóház-vezető, Mészáros Vincéné-díjas bábos

👉 További információ: Kun Eszter, 06 30/475-9194, [email protected]

Mi lenne, ha ezúttal nem csak a vásznon kellene megfejtened a rejtélyeket? 🔎 A MetroPolice Filmfesztivál szeptember 24-2...
02/09/2026

Mi lenne, ha ezúttal nem csak a vásznon kellene megfejtened a rejtélyeket? 🔎

A MetroPolice Filmfesztivál szeptember 24-27. között a filmek világát a valóság izgalmaival kapcsolja össze interaktív programokkal, nyomozással, rendőrségi kulisszatitkokkal és négylábú „kollégákkal”.

Interaktív programjaink:

🔍 CSI interaktív bűnügyi helyszín
Lépj be egy valódi bűnügyi helyszínre, figyeld meg a nyomokat, és próbáld megfejteni, mi történhetett a rendőrség közreműködésével.

🤖 MetroPolice AI Fotólabor
Mindig is kíváncsi voltál, hogyan néznél ki egy film szereplőjeként? Készítsd el saját filmes avatárodat mesterséges intelligencia segítségével!

🎲 Játssz velünk nyomozós társasjátékokat!
Szeptember 26-án 16:00-20:30 között minden felnőttet vár a rejtélyek, gyanúsítottak és izgalmas történetek tárháza. Szeptember 27-én pedig a kisgyermekeknek kedvezünk különböző bűnügyi társasjátékokkal!

🐕 Kutyás bemutatók
A filmekből jól ismert négylábú hősök ezúttal testközelből is megmutatják, mire képesek!
📅 Szeptember 26. 15:00 - Bács Speciális Mentők Egyesület
📅 Szeptember 27. 14:00 - Argos Kutyaiskola és Állatvédelmi Egyesület

⚠️ Lélekketrec – Eladott álmok
Az interaktív bűnmegelőzési kiállítás megrázó emberi történeteken keresztül mutatja be az emberkereskedelem, a kizsákmányolás, a párkapcsolati erőszak és a szerhasználat veszélyeit.

🎟️ A kísérő programokra belépés díjtalan, a vetítésekre a mozijegy 1.000 Ft.

📍 Hírös Agóra Otthon Mozi és Hírös Agóra Ifjúsági Otthon
📅 2026. szeptember 24-27.

További részletek: https://hirosagora.hu/metropolice-filmfesztival/2026-09-24

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap
Együttműködő partner: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szeptemberben is változatos filmkínálattal várja a mozirajongókat a Hírös Agóra Otthon Mozi. 🎬🎥 A hónap egyik kiemelt es...
01/09/2026

Szeptemberben is változatos filmkínálattal várja a mozirajongókat a Hírös Agóra Otthon Mozi. 🎬

🎥 A hónap egyik kiemelt eseménye a MetroPolice Filmfesztivál szeptember 24-27. között, ahol különleges filmek és színes családi programok várják a kicsiket és nagyokat. A fesztivál keretében többek között A martfűi rém, A nyomozó, Birkakrimi, A pogány Madonna, Tiszta szívvel és Rosszfiúk 2. is vászonra kerül.

🎞️ Krimi, vígjáték, animáció és dráma
Többek között olyan filmek érkeznek, mint A mézkirály, a Mancs őrjárat: A dinófilm, a Csajos hétvége, a Félrelépni szabad, valamint a 10 éjszakás kaland.

🇭🇺 A magyar filmek kedvelőit olyan alkotások várják, mint a Mohács - Világok harca, a Dögkeselyű, a Félrelépni szabad és Az unoka.

💬 A filmek mellett beszélgetésekkel is várjuk a közönséget: a Gondolatok a filmről sorozatban ezúttal Az apám és Viktor Hugo, valamint az El Camino - Találd meg az utad című filmek kerülnek középpontba.

Tekintsétek meg moziműsor kínálatunkat, és gyertek a Hírös Agóra Otthon Moziba!

🎟️ Részletes műsor és online jegyvásárlás: https://otthon-mozi.hu/

Nosztalgia anyának, apának, nagyinak – újdonság a babáknak, játék a családnak! Bogyó és Babóca, önfeledt játék, régi mac...
29/08/2026

Nosztalgia anyának, apának, nagyinak – újdonság a babáknak, játék a családnak!

Bogyó és Babóca, önfeledt játék, régi mackók és játékok, hintaló, bababútorok és még egy kis közös alkotás is várja a legkisebbeket a Mackó Kuckóban szeptemberi alkalmán! 🐻

Ezúttal egy igazán mesés programmal készülünk, ahol…
🐌 Bogyó és Babóca története elevenedik meg,
🫐 együtt „áfonyát szedünk”,
🧸 felfedezzük a Mackó Kuckó játékait,
🎭 bábozunk és játszunk,
🎨 a végén pedig saját bábot is készítünk, amit haza lehet vinni!

👶 Ajánlott életkor: 1,5-3,5 évesek

📅 2026. szeptember 19. 9:30
📍 Hírös Agóra Ifjúsági Otthon

A helyek száma korlátozott, ezért érdemes időben jelentkezni!

🎟️ Jegyek: https://hirosagora.jegy.hu/program/2026_macko-kucko-bogyo-es-baboca-afonyaszedes-195955

A Kecskeméti Hírös Agóra teljes munkaidős udvaros munkatársat keres! 🌱Feladatok:• Zöldterületek gondozása, növények ápol...
25/08/2026

A Kecskeméti Hírös Agóra teljes munkaidős udvaros munkatársat keres! 🌱

Feladatok:
• Zöldterületek gondozása, növények ápolása
• Kisebb karbantartási, javítási és egyéb udvari munkák elvégzése
• Az udvarok, járdák és egyéb külső területek tisztán tartása, az intézmény több telephelyén

Elvárások:
• Megbízhatóság, precizitás
• Önálló munkavégzés
• Fizikai terhelhetőség
• Igényesség a munkára

Előnyt jelent:
• Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat
• Kertészeti, karbantartási tapasztalat

Amit kínálunk:
• Teljes munkaidős foglalkoztatás
• Stabil, kulturált munkakörnyezet
• Hosszú távú munkalehetőség

Jelentkezni rövid bemutatkozással az alábbi elérhetőségeken lehet:
E-mail: [email protected]
Telefon: 06 76 503 880

Személyesen a Hírös Agóra Kulturális Központban,
Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.,
munkanapokon 8.00-16.00 óráig!

Mit kérdeznél egy színésztől, ha nem a szerepeiről, hanem önmagáról mesélne? 🎭Egy este, amikor a reflektorfény a kulissz...
06/08/2026

Mit kérdeznél egy színésztől, ha nem a szerepeiről, hanem önmagáról mesélne? 🎭

Egy este, amikor a reflektorfény a kulisszák mögé világít.

A Kötetlenül beszélgetéssorozat következő vendége Elek Ferenc.

A beszélgetés házigazdája Csáki Judit, aki Elek Ferenc pályának meghatározó állomásairól, emlékezetes szerepeiről, fontos döntéseiről, valamint azokról a személyes történetekről és élményekről is beszélget a művésszel, amelyek ritkán kerülnek reflektorfénybe.

Ha kíváncsi vagy arra, milyen gondolatok, tapasztalatok és érzések rejtőznek a színpadi alakítások mögött, ezt az estét nem érdemes kihagyni.

📅 2026. október 20. (kedd) 19:00
📍 Hírös Agóra Otthon Mozi

📌 Az előadás a 2026. július 25-én elmaradt HA Esték a Díszudvarban – Kötetlenül Elek Ferenccel program pótlása.

Online jegyvásárlás: https://hirosagora.jegy.hu/program/kotetlenul-elek-ferenccel-195061

A minyonok újra akcióban, ezúttal még nagyobb bajba keverednek! 🎬🍌 🎞️ Ismerős kacagás, új kalandok és egy vadonatúj tört...
05/08/2026

A minyonok újra akcióban, ezúttal még nagyobb bajba keverednek! 🎬🍌

🎞️ Ismerős kacagás, új kalandok és egy vadonatúj történet vár a vásznon a Hírös Agóra Otthon Moziban! 🎞️

A minyonok már meghódították Hollywoodot, most azonban egy olyan küldetés vár rájuk, amely minden eddiginél nagyobb kihívást jelent. A kis sárga hősöknek össze kell fogniuk, hogy megmentsék a világot a káosztól, még akkor is, ha éppen ők idézték elő azt.

A Gru és Minyonok filmek rajongóinak kihagyhatatlan animációs élmény, tele humorral, izgalommal és szerethető pillanatokkal.

Vetítés időpontja: 08.07. 14:00
📍 Hírös Agóra Otthon Mozi

Kapcsold ki a hétköznapokat, és merülj el egy vidám mozis kalandban az egész családdal! 🎥

Online jegyvásárlás: https://otthon-mozi.jegy.hu/

Cím

Kossuth Tér 4
Kecskemét
6000

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 22:00
Kedd 08:00 - 22:00
Szerda 08:00 - 22:00
Csütörtök 08:00 - 22:00
Péntek 08:00 - 22:00
Szombat 09:00 - 18:00

Telefonszám

+3676481523

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Hírös Agóra Ifjúsági Otthon új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás