21/06/2023
Régóta álmodoztunk valami ilyesmiről, most végre megvalósítjuk: útjára indítjuk a Geoparkos Szabadtéri Szabadegyetemet! ❤️ Olyan természet- és társadalomtudósokkal találkozhattok geoparkunk egy-egy ikonikus terepi helyszínén, akik az adott szakterület elismert szakemberei, és akik tudásukat szívesen megosztják a nyitott és mindenre kíváncsi Rajongeókkal. A szabadegyetemi alkalmak messze nem csupán frontális előadást, ismeretátadást takarnak: mindig lesz benne némi interaktivitás, közös „műhelymunka”, kérdezz-felelek stb.
Nagy örömmel jelentjük be első előadónkat, Németh Károly geológus-vulkanológust, egyetemi professzort, aki most éppen Magyarországon van, és elfogadta 🙏meghívásunkat. A helyszín a Haláp felhagyott kőfejtője, a téma természetesen az intrakontinentális alkálibazalt freatomagmás vulkanizmus (ne ijedj meg, a végére mindegyik szó jelentésével tisztában leszel!), a ma látható emblematikus tájkép kialakulásának története, és persze körbe fogjuk „tapogatni” a Haláp igazán különleges kőzeteit is. Találkozzunk 2023. június 27-én (kedden) 17 órakor Zalahalápon, a Petőfi tér parkolójában (a templom közelében), ahonnan autókkal, közösen megyünk fel a hegyre.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrálni kell a [email protected] címre küldött e-mailben (elegendő csak a nevet és létszámot megírni).