14/09/2026
NYÍLT LEVÉL A MAGYAR JAZZMŰVÉSZEK FÓRUMA ÉS A MAGYAR JAZZ SZÖVETSÉG RÉSZÉRE
Jazzművésznők és jazzművészek,
egyrészt örülök annak, hogy az idei Jazzfest Budapest lemondása összefogást eredményezett, bár nem egészen erre gondoltam, ugyanakkor a fesztivál alapítása óta célkitűzés volt a szakma összefogása. Június 16-ig ezt a felvetésemet minden alkalommal csak gúnyos nevetés, megjegyzések kísérték.
Sajnálatos, hogy a közleményetek megfogalmazóinak a szimpla szövegértés is problémát okoz, hiszen a fesztivál lemondását bejelentő közleményben világosan fogalmaztam: mindent megteszek a vásárlók kártalanításáért.
Ezek nálam nem csak szavak, hanem a valóság is. Az átlag magyar vállalkozóval szemben nem csődöt jelentettem, hanem az első pillanattól kezdve arccal és névvel vállalok mindent. A fesztivál jegybevételét 100%-ban a fesztivál költségeire fordítottam, kifizettem belőle a fellépők 50% előlegét, a szállások előlegét, az engedélyezéseket, a hirdetéseket (amelyek nem visszatérülő költségek), és természetesen az Áfát, amit gyakorlatilag semmivel sem lehetetett csökkenteni, hiszen ezek a költségek 0% Áfa tartalmúak. Mindez azt jelenti, hogy kisebb részt a visszatérítendő Áfából, nagyobb részt pedig saját erőből, egy családi ingatlan eladásából fogom megoldani a kártalanítást.
A június 22-i közleményetek nem szól másról, mint saját magatok védelméről, ami abból a szempontból különösen érdekes, hogy sohasem voltatok partnerei, sem támogatói a fesztiválnak.
Érdekes olvasni Harcsa Veronika drámai sorait: „Rengetegen vágyunk arra, hogy Budapestnek legyen igazi, nagy jazz fesztiválja”. Volt négy éven keresztül, és lehetett volna egy csodálatos ötödik is.
Felteszem a kérdést Veronikának és nektek is: mit tettetek a fesztivál sikeréért? A válasz nagyon rövid: semmit. A legtöbb fellépő még az eseményét sem osztotta meg az elmúlt években, a társszervezői státuszt sem fogadta el.
A fesztivál elmúlt négy évében volt több nyereséges koncert, voltam olyan hülye, hogy nem vettem ki osztalékként a nyereséget, hanem az utolsó fillérig a különleges produkciókra, az ingyenes koncertekre, a ti külföldi utazásaitokra költöttem, valamint a kis klubokban kapott gázsitokat egészítettem ki jelentős összeggel. A szájíz némileg változott, ugyanakkor ezeket kicsit sem bánom, mert csodálatos produkciók születtek az elmúlt évek során.
Ugyan nyilvánosan nem tettétek meg, csak sejtelmesen utalásokat tettetek, illetve szóbeszéd formájában keringettek vádakat úgy, hogy nem vagytok tisztában a jogszabályokkal. Mindig mindenben az összes jogszabályt maximálisan betartva működött a cég, és a korábbi is. A legkeményebb ellenőrzéseken ment át csont nélkül az összes cég.
Jöjjenek az anyagiak, mert mindig a maximális transzparenciát támogattam.
• 2022
NKA: 6 millió Ft
Budapest Brand: 8 millió Ft
• 2023
NKA: 8 millió Ft
Budapest Brand: 8 millió Ft
• 2024
NKA: 12 millió Ft
Budapest Brand: 8 millió Ft
• 2025
NKA: 12 millió Ft
Budapest Brand: 8 millió Ft
• 2026
NKA: 4 millió Ft (3,8m idén, 1,2 jövő márciusban) – lemondtam róla
Főváros: ingyenes területhasználat
Összesen: 70 millió Ft a négy év alatt
Ezen felül kaptunk támogatást Kulturális Intézetektől, ami közvetlenül a fellépőknek ment, valamint szereztem kisbuszt a fesztivál idejére.
A 2026-os fesztivál fellépőinek sora kiemelkedő volt nemzetközi szinten is, ennek ellenére a jegyeladás mértéke nagyon messze elmaradt a várttól, ezért kellett a lemondás mellett dönteni.
A 2026-os fesztivál teljes költségvetése 300 millió Ft volt, amely összeg tartalmazta az összes fellépő díját, a két színpadot, a hang- és fénytechnikát, a LED falakat, a 2200 férőhelyes nézőtéri lelátót, a minőségi, vizesblokkos mobil WC-ket, a filmes öltözőbuszokat, a szükséges áramhálózat kiépítését, az engedélyezéseket, a hirdetéseket.
Összehasonlításképp itt egy idei fontos fesztivál támogatása, a KURTÁG100-é:
2025. november 19-én Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter bejelentette, hogy a kormány 342 millió forinttal támogatja a Kurtág100 rendezvénysorozat megvalósítását.
2026. április 24-én az NKA Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának döntési listáján a BMC Budapest Music Center Kft. újabb 100 millió forint támogatással szerepel. (Igen, ez az a titkos, 17 milliárdos lista)
Ez összesen 442 millió Ft. Ekkora támogatási összegből ingyenes lehetett volna az egész fesztivál és még maradt is volna 140 millió forint. Sajnos nem vagyok jó „úszó”.
Kleb Attila
Magyar Jazz Szövetség, Magyar Jazzművészek Fóruma
rajongók