Györöki Kultúrmorzsázó

Györöki Kultúrmorzsázó A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló esemény. https://berthabulcsumuvelodesihaz.mozellosite.com/kulturmorzsazo/

A Györöki KultúrMorzsázó programsorozat keretében több kulturális élményt is kínálunk a résztvevőknek. ART PIKNIK - ismert, sok esetben országos, illetve nemzetközi díjakkal elismert, saját területükön eredményes, hiteles és időtálló értéket képviselő művészeket – költőket, írókat, színészeket, képzőművészeket, irodalomtörténészt – látunk vendégül, és beszélgetünk velük irodalomról, művészetről, közéletről, az őket foglalkoztató aktuális kérdésekről. Célunk, hogy olyan embereket mutassunk be, akiknek érdekes élettörténete és munkássága inspiráló erővel hat mások számára is. A laza, kávéházi hangulatú beszélgetések időtartama 1-1,5 óra, ahol a közönségnek is módja van bekapcsolódni a diskurzusba. A beszélgetéseket irodalmi (vers, próza) betétek és vetítések is színesítik. Beszélgetőtársak: Villányi Éva, a művelődési ház vezetője és Rógán Edina, könyvtáros
A kora esti beszélgetések helyszíne nyáron a Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár melletti kis udvar, tavasszal, ősszel, valamint rossz idő esetén pedig a művelődési ház nagyterme.

ÉN ÉS A HANGSZEREM - beszélgetés ismert zenészekkel. A beszélgetéseket élőzenei betétek is színesítik, ahol a meghívott vendégek muzsikálnak együtt zenésztársaikkal, barátaikkal. Házigazda: Biró Róbert, Balatongyörök község polgármestere
Helyszíne szintén a művelődési ház udvara, illetve nagyterme. További programokkal is várunk:

ZENGŐ-ÖLELŐ: zenés foglalkozások 3 év alatti gyermekeknek és szüleiknek
HANGSZERSIMOGATÓ előadások: ismerkedés a hagszerekkel, zenével - ovisoknak
RITMUS A VILÁG: előadássorozat sok zenével
TUDOD MIT NÉZEL?: bevezetés a kortárs művészetekbe
GYIK workshop - nyári képzőművészeti műhely gyerekeknek
DALOLÓ GYÖRÖK - kórus

Rendezvényeinken kép-és videófelvételek készülnek, melyeken felismerhetők, beazonosíthatók lehetnek az azon szereplő személyek. A felvételek az önkormányzat által kiadott újságban, valamint a szervező intézmények weboldalain, közösségi médiás felületein felhasználásra kerülhetnek. Az adatkezeléssel kapcsolatban részletes tájékoztató a helyszínen elhelyezett közleményben található.

25/09/2024

Kardos Laura művészettörténész segítségével ismerkedünk az elmúlt évszázadok művészeti alkotásainak titkaival, jelen esetben a magyar TÖRTÉNELMI FESTÉSZET alkotásaival.
🎨időpont: 2024.10.03. (csütörtök) 18 óra
🎨helyszín: Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár - Balatongyörök, Kossuth Lajos utca 29..

🎨Egy 175 évvel ezelőtti nap, 1849. október 6. volt a magyar történelem egyik legszomorúbb napja. Erre emlékezve felidézzük a magyar múlt dicsőséges és tragikus eseményeit a történelmi festészet segítségével, amely éppen az elbukott szabadságharc utáni évtizedekben teljesedett ki a magyarországi művészetben.
Az alkotók ecsetje nyomán a nemzeti múlt egy-egy szelete szimbolikus jelentőséget kapott, így a művek nemcsak készítésük idején, hanem ma is általános érvényű mondanivalót közvetítenek.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló esemény.

16/09/2024

A hajó ábrázolása a művészetben

Szeptember 12-én (csütörtökön) 18 órakor Kardos Laura művészettörténész segítségével ismerkedünk az elmúlt évszázadok mű...
10/09/2024

Szeptember 12-én (csütörtökön) 18 órakor Kardos Laura művészettörténész segítségével ismerkedünk az elmúlt évszázadok művészeti alkotásainak titkaival a TUDOD MIT NÉZEL? című előadássorozat keretében.
„Navigare necesse est” – azaz hajózni szükséges, tartja az ókori római mondás. Nemcsak hajózni, hanem a hajót ábrázolni is „kellett” évezredeken át: mint közlekedési eszköz és a halászok munkaeszköze, tengeri csaták szereplője és tengeri tájképek kelléke. A hajó motívuma megjelenik vallási és mitológiai kontextusban, és számos szimbolikus jelentést is hordoz. Ha pedig a művészek veszélyesebb vizekre eveztek, kalózokat, viharokat és hajótöréseket is megörökítettek.

27/08/2024

Ismét várjuk a művészetek iránt érdeklődő közönséget a TUDOD MIT NÉZEL? következő előadására szeptember 12-én Kardos Laurával! 😀

Balatongyörökön működő közművelődési intézmény nyilvános könyvtárral és DJP ponttal, ahol internetezhetsz is. Kulturális programjaink nem csak nyáron, hanem egész évben elérhetőek.

Élménydús este volt! Köszönjük az előadóknak: Kálloy-Molnár Péternek és Farkas Izsáknak! 😀
07/08/2024

Élménydús este volt! Köszönjük az előadóknak: Kálloy-Molnár Péternek és Farkas Izsáknak! 😀

ART PIKNIK 08.08.  csütörtök 18 óra - BALATONGYÖRÖK Közönségtalálkozó Baráth Viktória írónővel, aki olyan nagy sikerű kö...
05/08/2024

ART PIKNIK 08.08. csütörtök 18 óra - BALATONGYÖRÖK
Közönségtalálkozó Baráth Viktória írónővel, aki olyan nagy sikerű könyvek szerzője, mint az Első tánc, A főnök, Egymás szemében, vagy az Egy év Rómában. Szeretettel várunk minden érdeklődőt A Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtárban! 😀
helyszín: Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár

Cím

Kossuth Lajos Utca 29
Balatongyörök
8313

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Györöki Kultúrmorzsázó új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Györöki Kultúrmorzsázó számára:

Parancsikonok

Megosztás