Varnus Xaver Zenei Fesztivál

Varnus Xaver Zenei Fesztivál Fesztivál nyáron a köveskáli református templomban, ősszel és télen a kőbányai református műemléktemplomban.

A világhírű orgonavirtuóz, Varnus Xaver kezdeményezéseként jött létre 2013-ban a Varnus Xaver Zenei Fesztivál, amelynek az első két esztendőben egy műemlék-kastély egykori bálterme adott otthont. A fesztivál iránti hatalmas érdeklődés azonban gyorsan kinőtte a 120 fős termet, és így találtak rá a fesztivál vezetői a csodaszép, de híveitől elhagyatott köveskáli református műemléktemplomra, amelyet

átvettek a Dunántúli Református Egyháztól, és építették fel benne Varnus Xaver rendkívüli szépségű koncertorgonáját, így nyáron Varnus Xaver új otthonát jelentő Balaton-felvidék, ősszel és télen a világhírű orgonaművész szülőkerülete, Kőbánya ad otthont a róla elnevezett fesztiválnak. Varnus Xaver személyesen vesz részt a fesztivál programjainak kialakításában, mindkét helyszínen pódiumot biztosítva legendás színészek és világhírű muzsikusok művészetének.

11/06/2024

Megtaláltam az interneten a Kistétényi Melindáról szóló filmet, Varnus Xaver készítette, ő harcolt, talán még ma is harcol az emléke elevenségéért, hosszabb távon valószínűleg hasztalan. Pedig csodálatos ember volt, és csodálatos muzsikus, csak hát rossz korba született. Ám...

Barátaim, holnap, vagyis október 31-én délután 5 órakor a Debreceni Református Nagytemplom ünnepi istentiszteletének én ...
10/30/2024

Barátaim, holnap, vagyis október 31-én délután 5 órakor a Debreceni Református Nagytemplom ünnepi istentiszteletének én leszek az orgonistája a Reformáció Emléknapja alkalmából. Az istentiszteletet a Duna TV egyenes adásban közvetíti. Mindenkit szeretettel vár a Nagytemplom közössége és vezetősége.

10/23/2024

A két zenei ikon, Varnus Xaver és Rhoda Scott 2025. június 10-én a Dohány utcai Zsinagógában utoljára állnak közösen színpadra, hogy egy felejthetetlen koncerten könnyes zenei búcsút vegyenek egymástól Bach szellemében és muzsikája által.

10/21/2024

Rendhagyó és mélyen megható beszélgetést láthat és hallgathat, aki a Palikék Világa podcast legújabb epizódjára kattint. A rendkívül tehetséges orgonaművész,...

Zenei anyám, a magyar zenetörténelem nagyasszonya, a csudálatos tehetségű és személyiségű Kistétényi Melinda e napon pon...
10/20/2024

Zenei anyám, a magyar zenetörténelem nagyasszonya, a csudálatos tehetségű és személyiségű Kistétényi Melinda e napon pontosan 25 esztendeje halt meg. Nem volt nála nagyobb közöttünk. https://youtu.be/wPwD9CTWCt4?si=jemQmFCOB2R5zs25

My “musical mother”, the grande dame of Hungarian music history, Melinda Kistétényi, a woman of amazing talent and personality, died exactly 25 years ago today. There was no greater among us.

10/03/2024

•●The Official Video Site of Concert Organist Xaver Varnus●•Xaver Varnus' first piano teacher was Emma Németh, one of the last pupils of Debussy. He has play...

Excerpt from my concert last Sunday at the historic St. John's Church in Lunenburg, Canada.
10/02/2024

Excerpt from my concert last Sunday at the historic St. John's Church in Lunenburg, Canada.

•●The Official Video Site of Concert Organist Xaver Varnus●•Xaver Varnus' first piano teacher was Emma Németh, one of the last pupils of Debussy. He has play...

YOUTUBE CSATORNÁM NÉHÁNY PERCCEL EZELŐTT ÁTLÉPTE A 40 MILLIÓS NÉZETTSÉGET! A világon rajtam kívül csak két orgonaművész ...
09/19/2024

YOUTUBE CSATORNÁM NÉHÁNY PERCCEL EZELŐTT ÁTLÉPTE A 40 MILLIÓS NÉZETTSÉGET! A világon rajtam kívül csak két orgonaművész van, akinek YouTube csatornáját ennyien megnézték. YouTube-csatornám legnézettebb filmje, amin Bachot játszom a Berlini Dómban, hivatalosan is a YouTube történetének legnézettebb orgonakoncertje lett a maga 17 milliós nézettségével. Egyéb statisztikai adatok. 112 ezer követője van YouTube csatornámnak. 40 millió nézőm 27 százaléka amerikai, 17 százaléka német, 15 százaléka francia, 13 százaléka olasz, és 8 százaléka kínai. Szülőhazámból, Magyarországról 2 százalék, vagyis 800 ezer megtekintésem van, amely fantasztikus szám egy tízmilliós országhoz képest. YouTube csatornám másik két legnézettebb filmjén a budapesti nagy zsinagógában adjuk elő a “Schindler listája” című film zenéjét, valamint a Művészetek Palotája nagyorgonájának avatókoncertje, amelyen Albinoni Adagióját játszottam.

•●The Official Video Site of Concert Organist Xaver Varnus●•Xaver Varnus plays Toccata and Fugue in D minor (edited by Mendelssohn) on the great Sauer Organ ...

A quiet afternoon, in noble company.
09/10/2024

A quiet afternoon, in noble company.

After two extended visits, I chose Canada as my second home 40 years ago to the day, on 7 September 1984, and settled he...
09/07/2024

After two extended visits, I chose Canada as my second home 40 years ago to the day, on 7 September 1984, and settled here in Toronto, one of the most exciting cities in the world. I owe a great debt of gratitude to Canada and to Toronto, home to one of the most beautiful sounding organs in the world.

Another excerpt from my July 28 concert at Varnus Hall in Nova Scotia.
08/18/2024

Another excerpt from my July 28 concert at Varnus Hall in Nova Scotia.

•●The Official Video Site of Concert Organist Xaver Varnus●•Xaver Varnus' first piano teacher was Emma Németh, one of the last pupils of Debussy. He has play...

Address

317 Dundas Street West
Toronto, ON
M5T 1G4

Website

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Varnus Xaver Zenei Fesztivál posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Share

Category