10/09/2026
Mai hordozós túránkat összekötöttük a kedvenc Kenderzsup babás foglalkozásunkkal, így a noszvaji Pitypang háztól indultunk, az új játszótér mellől. 🛝 🪇🎵
A túrán a kavicsbányát vettük először célba. ⛏️ Innen a főutat keresztezve, majd az erdőn át kanyarogva elértünk az Attila-kútig. 🌲💦 Majd a már jól ismert úton, a Kánya-patak völgyében visszakanyarodtunk a Síkfőkúti tavakig, ahol megálltunk enni-inni, sétálgatni kicsit. Majd az utcákon, a faluközponton át visszaértünk a kiindulópontig. ⛪️ ☀️
Visszafele az egyik kertben még egy szarvast is láttunk, ami sokáig nézett minket, de mire elővettem a telefonomat, már csak a popóját sikerült lekapni. 🦌
Jól esett ez a 7 km-nyi fejszellőztetés. 🥾🐾 Szuper őszi kiránduló időnk volt, vártam már a lehűlést - már csak az eső hiányzik, de talán holnap az is megérkezik. 🍁🍃
Ma megosztom egyben az összes szeptemberi túrát, hogy tudjatok velük tervezni. 🗓🙌
🙏 Hozzájárulás:
A hetente, főként a Bükkben szervezett túráim adomány alapúak - mert szeretném, ha mindenkinek lehetősége lenne csatlakozni, közösségben túrázni és közelebb kerülni a természethez-, de sok időt és energiát vesz el a szervezésük, ezért megköszönöm, ha adományoddal támogatod a túrák létrejöttét és hogy hosszú távon és fenntarthatóan tudjam folytatni. 🤍
Ajánlott hozzájárulás: 1000-3000 Ft / család
☕️ Itt (vagy a túrákon készpénzben) tudod támogatni a munkámat egy kávé árával: https://buymeacoffee.com/anettjecan
🫶🏼 Megköszönöm, ha írtok a 'Családi kalandozások a Bükkben' oldalra egy értékelést, ha jártatok már a túráinkon: https://www.facebook.com/profile.php?id=61575855355176&sk=reviews 🙂
Célom egy szuper, kisgyermekes családokból álló közösség építése, valamint, hogy a mozgás és természet szeretetét átadjam a fiatalabb generációknak is. 💚
🥾 Ha szeretnétek részt venni hasonló hordozós / családi túrákon, kövessétek a ‘Családi kalandozások a Bükkben’ oldalt: https://www.facebook.com/share/165GoKqoJk/?mibextid=wwXIfr
🗓️ A következő túrákat az ‘Események’ fülön találjátok.
🌳 És csatlakozzatok a ‘Családi kalandozások a Bükkben - csevegő’ csoportba: https://www.facebook.com/share/g/18rSdZKmen/?mibextid=wwXIfr
🎒 A Magyarindának hála kipróbálhattok kétféle hordozót (alvócsuklyával és terpesz szűkítővel) és egy hordozós takarót a túrákon. A P**K PAKK táskától pedig kétféle hordozós övtáskát is. 🫶🏼
🔟 Egy kuponkódot is kaptunk, ami 10% kedvezményre jogosít minden vásárlásból (övtáska is kapható náluk) a https://shop.magyarinda.hu/ oldalon: ‘Bukkitura10’ 🔖
Remélem, hogy legközelebb is találkozunk! 🤗
Anett