Koós Bőrmíves

Koós Bőrmíves Népművészeti és modern, egyedi bőrtárgyak
Koós Dezső népi bőrműves műhelyéből. A nevem Koós Dezső, 1994-ben születtem egy vajdasági kisvárosban, Zentán.

Természetes anyagok • Hagyományos technikák • Minőségi kézimunka

Megrendelések • Vásárok • Workshopok

Tiszta szívvel, csakis kézzel. Gyermekkoromat Adán töltöttem, ahol már hároméves koromban megismerkedtem a néptánc és a népművészet világával. A művészet valamilyen módon mindig az életem része volt, amikor nem táncoltam, akkor zentai Bolyai Farkas Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium művészeti szakán álltam a szobrászállvány mögött. Itt végeztem középiskolai tanulmányaimat képzőművészeti technikus szakon. Ezután a Kaposvári Egyetem Állattenyésztő szakirányára iratkoztam, és még ha ez váltást jelentett is az eddigiekhez képest, aktívan s nagy lelkesedéssel folyatattam művészi pályámat ezután is.
2015 nyarán az egyetemi gyakorlati félévemet Ópusztaszeren töltöttem az Akhal Teke ménesnél, ahol először foglalkoztam a bőr felhasználásával, és ott döntöttem el azt, hogy szeretnék elmélyülni a kézművesség területén. Az első munkám egy egyszerű tarsoly volt. Otthon találtam egy lóbőrt, amely megszolgálta már az idejét szőnyegként. Kiszabtam, majd a kezem ügyébe kerülő eszközök segítségével készítettem el a tarsolyt, mely mára a vitrinbe került, hogy emlékeztessen, hol is kezdtem. Eleinte autodidakta módon fedeztem fel a bőrözés rejtelmeit, és így bizonyosodott be számomra: ha az ember akar valamit, akkor azt meg is tudja teremteni, csak egy kis kézügyességre s rengeteg türelemre van szüksége. Ez a titka mindennek!
2018-as év szeptemberében felvételiztem a nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium népi bőrműves szakára, ahol rengeteg jó tanácsot és meglátást kaptam Benő Tamás mesteremtől, amit ezúttal is hálásan köszönök. Megtanultam ebben az iskolában, hogy hogyan kell megoldani akár a lehetetlent is, és természetesen a 110%-os munkát, amit azóta se hagyok alább! A bőrműves műhelyen túl betekintést nyerhettem az iskola többi szakmájába is, ami csak még szélesítette a látóköröm. 2020 nyarán sikeresen levizsgáztam és hivatalosan is népi bőmíves lettem. A 2020-as év még egy szép eredménnyel zárult, hiszen a XVII. Országos Népművészeti kiállítás Dél-Alföli és vajdasági regionális fordulóján díjazásban részesültek alkotásaim és bejutottak a Békéscsabán megrendezett kiállítására, a második fordulóban továbbjutott alkotásaim pedig a 2021.márciusában megrendezésre kerülő budapesti kiállításon lesznek láthatók. Alkotásaim minőségi növényi cserzésű marhabőrből készülnek, amit szükség szerint festek is. A barna és zöld szín különbőző árnyalatait használom legszívesebben. Munkám során a tervezéstől a kivitelezésig kizárólag kézzel dolgozom. Két tűvel varrok, úgynevezett szíjjgyártó varrástechnikával, ami azt jelenti, hogy minden egyes öltésemnél egy csomó kerül a cérnára, így ha az szakad is, a következő csomó megakadályozza a további bomlást. Táskáimnál sokszor csontot vagy sárgarezet használok a csatok elkészítéséhez, melyeket szintén kézzel faragok ki. A bőrön túl szeretek alkotásaimba belecsempészni más anyagot is, például a kézzel szőtt vásznat vagy különböző textileket. Az anyagok ily módon való kreatív kombinálásával készítek népies ihletésű mégis modern, XXI. századi használati tárgyakat. Az egyszerűség és a minőség nagyon fontos számomra. Igyekszem kizárólag olyan munkát kiadni a kezem alól, melyre garanciát vállalok, hogy viselőjét egy egész életen át szolgálni fogja. A hagyományok mellett a frissességre és rugalmasságra is törekszem. Újat szeretnék alkotni, saját utakat járni, még ha ez nehéz is néha. Ettől lesz egyéni a munkám. Mottóm : ,, Tiszta szívvel, csakis kézzel! “

Először a Mesterségek Ünnepén ✨Idén először vettem részt a Mesterségek Ünnepén – ráadásul ez volt az első olyan nagyszab...
02/09/2026

Először a Mesterségek Ünnepén ✨

Idén először vettem részt a Mesterségek Ünnepén – ráadásul ez volt az első olyan nagyszabású, többnapos vásár is, amelyen alkotóként jelen lehettem.

A standrendezés, a kenyéráldás ünnepe, az esti beszélgetések és a nap tanulságainak átbeszélése, a régi ismerősökkel és más alkotókkal való találkozások, valamint az új emberek megismerése mind sok élménnyel gazdagítottak.

Az egyik kedvenc pillanatom mégis egy délutáni bemutatóhoz kötődik. Egy táskán dolgoztam épp, amikor egy család megállt mellettem. A gyerekek hosszasan figyelték a munkát, és sorra tették fel a kíváncsi kérdéseiket az egyes munkafázisokról. Már legalább fél órája ott voltak, amikor az egyik kisfiú megkérdezte:

„Egyébként nem zavar, hogy ennyit kérdezek, meg hogy itt vagyok, miközben te dolgozol?”

Elmagyaráztam neki, hogy éppen azért vagyok ott, hogy neki és a többi érdeklődőnek megmutassam, hogyan is készülnek ezek a tárgyak, és hogy egyáltalán nem zavar – sőt, örülök neki, hogy ilyen kíváncsi és itt van velem.

Az ilyen őszinte, egyszerű pillanatok tették igazán emlékezetessé ezt a néhány napot.

Megtisztelő volt ott lenni ezen a nagy múltú rendezvényen, neves alkotók között. Köszönöm kedves barátaimnak, a Gorgonczás Népművészeti Egyesületnek, hogy lehetőséget adtak rá, hogy én is részese lehessek ennek az ünnepnek. 🥰

És köszönöm mindenkinek, aki megállt nálam, beszélgetett velem, kérdezett, vásárolt, vagy csak néhány percet eltöltött a standunknál. 💚

Várunk Mindenkit szeretettel! 😃
20/08/2026

Várunk Mindenkit szeretettel! 😃

Bőrművesség a (vadnyugaton) Malomfesztiválon 😎🌪️☀️Idén is számos lelkes malmozó töltötte a CraftLab-ben a délutánjait, v...
11/08/2026

Bőrművesség a (vadnyugaton) Malomfesztiválon 😎🌪️☀️

Idén is számos lelkes malmozó töltötte a CraftLab-ben a délutánjait, volt aki sablon alapján, más saját elképzelése szerint alkotott, mi pedig ott voltunk és segítettünk létrehozni egy maradandó fesztiválélményt.

Köszönöm inasaimnak, húgomnak és feleségemnek, hogy ismét támogattak és segítettek a munkámban! 💚

Köszönöm Annamarinak, Barbinak, Gergőnek és Ádámnak a szervezést és a meghívást! ✨

Találkozunk jövőre! ☺️

Találkozunk a Malomfesztivál, Orom nappali programjain, csütörtöktől-szombatig 16 és 19 óra között a Craft Lab-ben! 😎
04/08/2026

Találkozunk a Malomfesztivál, Orom nappali programjain, csütörtöktől-szombatig 16 és 19 óra között a Craft Lab-ben! 😎

(HUN)
Koós Dezső Junior Prima díjas népi bőrműves vezetésével a látogatók betekintést nyerhetnek a népi bőrművesség világába, megismerkedhetnek a bőr hagyományos megmunkálásának alapjaival és a népi kézművesség szellemiségével. A foglalkozáson saját kezűleg készíthetnek egyedi tárgyakat, akár saját elképzeléseik alapján is. A program kreatív élményt kínál gyerekeknek és felnőtteknek, visszatérő és új érdeklődőknek egyaránt.

(ENG)
Led by Dezső Koós, a folk leatherworker and recipient of the Junior Prima Award, visitors can discover the world of traditional leathercraft, learn the basics of time-honoured leatherworking techniques, and explore the spirit of folk craftsmanship. During the workshop, participants can create unique objects by hand, even based on their own ideas. The programme offers a creative experience for children and adults alike, whether returning participants or first-time visitors.

(SRB)
Pod vođstvom Dežea Koša, dobitnika nagrade "Junior Prima" i majstora tradicionalne obrade kože, posetioci će imati priliku da zavire u svet narodnog kožarstva, upoznaju se sa osnovama tradicionalne obrade kože i duhom narodnog zanatstva.

Tokom radionice moći će sopstvenim rukama da izrade jedinstvene predmete, pa čak i prema sopstvenim idejama. Program pruža kreativno iskustvo namenjeno deci i odraslima, kako onima koji se vraćaju, tako i onima koji se prvi put susreću sa ovom veštinom.

📅 Malomfesztivál 2026. | 08.06-08.
🎫 HU: https://tinyurl.com/32hkz9xw
🎟️ RS: https://tinyurl.com/2nrnamrk

A múlt hetet a 32. Országos Bőrműves Táborban, Nádudvaron töltöttem. 👨‍🏭Az idei tábor témája a fémművesség mint a bőrműv...
03/08/2026

A múlt hetet a 32. Országos Bőrműves Táborban, Nádudvaron töltöttem. 👨‍🏭

Az idei tábor témája a fémművesség mint a bőrművesség társszakmája volt. A keretek, veretek és csatok készítésének fortélyaival ismerkedtünk, valamint a sokszorosításhoz alkalmas mesterdarabokat készítettünk.

A szakmai tudást Benő Tamástól, Torma Lászlótól és ifj. Vajda Lászlótól sajátíthattuk el, amiért nagyon hálás vagyok. ✨

Külön öröm volt újra az alma materemben lenni, régi ismerősökkel, évfolyamtársakkal és mestereimmel találkozni, beszélgetni és együtt alkotni. Ezek a találkozások legalább annyit adnak, mint maga a szakmai munka. 🍀

Rengeteg új ismerettel, inspirációval és gyakorlati tapasztalattal tértem haza. Ennek köszönhetően a jövőben még magabiztosabban tudok egyedi fém kiegészítőket készíteni a megrendeléseimhez, így a bőr mellett a veretek és csatok is még inkább az adott tárgyhoz igazodhatnak. 🤲

Köszönöm ezt a tartalmas hetet! 😃

Találkozunk a Mesterségek Ünnepén augusztus 20–23. között a Budai Várnegyedben! 🤩
31/07/2026

Találkozunk a Mesterségek Ünnepén augusztus 20–23. között a Budai Várnegyedben! 🤩

KOÓS DEZSŐ✨
A nevem Koós Dezső, Junior Prima díjas népi bőrműves és néptáncoktató vagyok. A népművészet gyermekkorom óta meghatározó része az életemnek, a bőrművességgel pedig több mint tíz éve foglalkozom. Ebbe a mesterségbe azért szerettem bele, mert az alkotáson keresztül egyszerre őrizhetem hagyományainkat, és hozhatok létre olyan használati tárgyakat, amelyek a mai ember számára is értéket képviselnek. A legnagyobb örömöt számomra a tervezés csendes folyamata jelenti, amikor új anyagokkal és technikákkal kísérletezve időtálló, minőségi munkák születhetnek. Ugyanilyen fontosak számomra a vásárok is, ahol személyesen találkozhatok az érdeklődőkkel, és megoszthatom velük az alkotás mögött rejlő gondolatokat és történeteket. Különleges megtiszteltetés, hogy idén a Mesterségek Ünnepén is bemutatkozhatok, hiszen a külföldön töltött ösztöndíjas éveket követően Magyarországon is lehetőségem nyílik megmutatni munkáimat egy ilyen rangos eseményen. Nagy örömmel várom, hogy találkozhassak a közönséggel, valamint más kiváló alkotókkal és népművészekkel, akiktől én is inspirációt meríthetek.

Nemrég a Csobotfalvi Kézműves Táborban tölthettem néhány inspiráló napot. Nagy öröm számomra, hogy évek óta visszatérhet...
26/07/2026

Nemrég a Csobotfalvi Kézműves Táborban tölthettem néhány inspiráló napot. Nagy öröm számomra, hogy évek óta visszatérhetek ide, és minden alkalommal szeretetteljes légkör, a gyönyörű csíki táj és lelkes alkotóközösség vesz körül. 🏞️

Az idei tábor számomra egy különleges együttműködés miatt marad igazán emlékezetes. Kovács Túri Emese nemezessel közösen vezethettünk egy műhelyt, ahol bőr–nemez kombinációjú táskák készültek. A közös tervezés, a kísérletezés és a megvalósítás egyszerre jelentett kihívást és inspirációt – és úgy érzem, mindannyian sokat gazdagodtunk általa.✨

Hálás vagyok a Csobotfalva, "Csobod Öröksége" Egyesületnek a meghívásért, a bizalomért és a szervezésért. 🥰

Találkozunk jövőre! 😉

Várlak Titeket a Palicsi Magyar Sokadalmon! 😃
13/06/2026

Várlak Titeket a Palicsi Magyar Sokadalmon! 😃

Köszönöm mindenkinek, aki meglátogatta a standomat az idei Durindó és Gyöngyösbokréta kirakodóvásárán! 🌞Nagyon jól esett...
08/06/2026

Köszönöm mindenkinek, aki meglátogatta a standomat az idei Durindó és Gyöngyösbokréta kirakodóvásárán! 🌞

Nagyon jól esett a sok kedves beszélgetés, a biztató szavak és az érdeklődés a munkáim iránt.

Az ilyen alkalmak mindig megerősítenek abban, hogy érdemes szívvel-lélekkel alkotni. 😊

Várlak titeket Hajdújáráson, a 62. Gyöngyösbokréta és 49. Durindó kirakodóvásárán! 🤩
06/06/2026

Várlak titeket Hajdújáráson, a 62. Gyöngyösbokréta és 49. Durindó kirakodóvásárán! 🤩

Address

Veliki Put Bb
Orom
24207

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Koós Bőrmíves posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Business

Send a message to Koós Bőrmíves:

Shortcuts

Share